címkék

Beküldve

A Taxis továbbképzés 2018 -ban is nagyüzemben folytatódik, mert sok taxis kollégának nem sikerült év végéig letenni a megújító vizsgát. Na nem azért, mert olyan magas a követelményszint, hogy ne tudnák teljesíteni.

Az igazi ok, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyták a jelentkezést, és ezért már csak 2018. év elején tudnak vizsgázni. Tetézi ezt még az is, hogy a Közlekedési Hatóság 2017 -ben  a taxis vizsgára jelentkezés határidejét 8 napról 14 napra módosította.

 A probléma a régi „motoros” taxi gépkocsivezetőket érinti, mert a 176/2015.(VII.7.) Korm.rendelet nekik szabott 2017. év végéig határidőt a taxis tevékenységi engedélyük megújítására. Ha nem vizsgáznak le, akkor 2018 -ban nem taxizhatnak.  

Mivel a taxis vizsgát szervező képzőszervek, Autósiskolák általában karácsony előtt már bezárnak, téli szünetet tartanak, ezért aki még karácsony előtt vizsgázni akart, annak már november végén, vagy legkésőbb december első napjaiban jelentkeznie kellett (volna) a vizsgára.

Ezt fokozhatjuk még azzal is, hogy december az egyik „legerősebb” hónap a taxisofőrök életében, kinek van ideje ilyenkor taxis továbbképzésre járni és vizsgázni.     

 

Taxis továbbképzés 2018. Lesz megoldás?

2018. év eleje izgalmas lesz a taxis továbbképzésre jelentkezőknek, mert a probléma itt már zsebet érintő lesz, mindenki igyekszik majd gyorsan letenni a vizsgát.

A taxis vizsgát szervező képzőszervek is izgulhatnak, hogy tudják-e állni a rohamot. Habár a vizsga szabályzat nem határozza meg egy adott vizsgán a vizsga létszám maximumát, de azért ennek vannak fizikai korlátai.

Megoldás lehetne, ha a Korm.rendeletet módosítanák, és a határidőt mondjuk 2018. június 1.-ig meghosszabbítanák.

Volt már erre példa, mert korábban a taxisokéhoz hasonló helyzetben voltak a gépkezelők is. Nekik a régi fajta gépkezelői jogosítványukat kellett volna megújítani, de miután ezt csak részben tudták határidőre megvalósítani, ezért rendelet módosítással kaptak még fél év haladékot.

Van remény erre a kedvező fordulatra, mert jelen cikk írásakor a Nemzeti Jogszabálytárban a 176/2015.(VII.7.) Korm.rendelet mellett megjelent a Felkiáltó Jel, amely arra utal, hogy a jogszabály 2018.-ban módosulni fog.

 

Taxis továbbképzés 2018, tantárgyak és követelmények

A taxis továbbképzés tantárgyai és követelmény szintje várhatóan nem fog módosulni 2018.-ban.

Továbbra is egy KRESZ tesztlapot és egy jogszabályismereti tesztlapot kell kitölteni. A KRESZ tesztlap 50 db kérdést tartalmaz és 7 pontot lehet hibázni. A jogszabályismeret 25 db kérdést tartalmaz és 5 pont a hibalehetőség.

Figyelem! A közlekedésben eltöltött több évnyi idő nem azonos a KRESZ szabályok maradéktalan ismeretével 2018.-ban sem.

A taxis továbbképzési vizsga sikere attól is függ, hogy mennyit és milyen tananyagból tanulunk. A felkészítés minősége sem egyforma, ezért érdemes alaposan körülnézni a taxis tanfolyamra jelentkezés előtt.

, ,

Beküldve

Miért vízválasztó a 2017.-es év a taxi gépkocsivezetők életében ? Miért nem szabad a 2017. év végére hagyni a továbbképzés elvégzését ? Mik várhatók a taxis vizsgára felkészítő iskolák életében 2017.-ben ? Személygépkocsis személyszállítókra is vonatkozik a továbbképzési kötelezettség?

Az alábbi cikkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat és megmutatjuk azt is, hogy hol érdemes érdeklődni, ha továbbképzésre szeretnénk jelentkezni 2017.-ben.

 

Taxis továbbképzés 2017.    Miért pont 2017 ?

 

A 2017-es év vízválasztó lesz a taxi gépkocsivezetők életében, mert kb. 10000 taxi gépkocsivezetőt érint a 176/2015.(VII.7.) Korm.rendelet előírása, amely 5 évente továbbképzést és vizsgát ír elő. A rendelet előtt nem volt ilyen, a taxis tevékenységi engedélynek nem volt lejárata. Akik viszont 2015 július 7. után vizsgáztak, azok már tapasztalhatták, hogy az oklevél alján nem csak a kiállítás dátuma szerepel, hanem az is, hogy meddig érvényes. A rendeletben „nem feledkeztek meg” a régi taxisokról sem. Ők 2017. december 31,.ig kaptak haladékot, hogy taxis továbbképzésen vegyenek részt, és sikeres vizsgával meghosszabbítsák a taxis  engedélyüket. 

 

Taxis továbbképzés 2017. A taxis képző iskolák felkészültek a rohamra ?

 

Habár a taxis vizsgán a vizsgázók létszáma nincs limitálva, azért némi fejtörést okozhat a képző iskoláknak ilyen sok gépkocsivezetőt levizsgáztatni 2017.-ben. Nem érdemes az utolsó percre várni, mert a rendszer lebénulhat, mint egy erős black Friday napon. Érdemes már az év elején elkezdeni a jelentkezést, mert aki 2017. év végére hagyja könnyen hoppon maradhat. Több iskola, köztük a Majsai Autósiskola is felismerte a halogatás veszélyét, ezért  már 2016.-ban elkezdték szervezni a taxis továbbképző vizsgákat.

 

Taxis továbbképzés 2017.  Csak a taxi gépkocsivezetőkre vonatkozik ?

 

A személygépkocsis személyszállító gépkocsivezetők sem pihenhetnek. A rendelet rájuk is vonatkozik, 5 évente ők sem kerülhetik el a személygépkocsis személyszállítói továbbképzéseket.

 

Taxis továbbképzés 2017. Nehéz lesz a vizsga ?

 

A taxis továbbképző vizsgán 2 db tesztlapot kell majd kitölteni. Az egyik egy KRESZ tesztlap, a másik egy taxis jogszabályismereti tesztlap. A taxi gépkocsivezetők munkakörükből eredően folyamatos résztvevői a közlekedésnek, de azért az átlag feletti közlekedési tapasztalat nem azonos azzal, hogy a KRESZ szabályokat maradéktalanul ismerjék, a változásokat nyomon kövessék. A Majsai Autósiskola taxis tanfolyamain a továbbképzési felkészítés magas színvonala garancia a sikeres vizsgához.

 

, ,

← Régebbi Újabb →