Taxizás feltételei

Beküldve

A taxizás feltételei 2018. január elsejétől változnak meg, ezt a 2015-ben elfogadott új rendelet szabályozza. Mivel a taxiiparban Magyarországon jelenleg mintegy 7000 vállalkozás működik, a változások elég sok embert érintenek.

 

Megnézzük, mi változik, melyek lesznek a taxizás feltételei, és mit is jelent ez pontosan a taxisofőrök és az utasok számára! Természetesen most sem maradhatnak ki speciális ajánlataink.


 Taxizás feltételei 2018 elejétől.


Taxizás feltételei, és ami változik

 

A kormány 2015 közepén fogadta el az új taxisrendeletet, ami azonban csak 2018 első napjától lép életbe, legalábbis annak egyes, elsősorban az autókra vonatkozó műszaki követelményei.

 

Lássuk címszavakban, melyek lesznek az elvárások ettől az időponttól, azaz milyen autóval lehet majd taxis szolgáltatást nyújtani!

 

-         10 évnél nem régebben forgalomba helyezett

-         két oldalon két-két ajtós

-         legalább Euro 4-es belsőégésű motorral

-         vagy elektromos hajtással rendelkező

-         légkondicionált

 

Az új rendeletre azért volt szükség, mert annak elfogadásáig egy sokat toldozott-foldozott 1988-as minisztertanácsi rendelet szabályozta a területet, így nem csoda, ha az mára elavult. Ráadásul a nemzetközi tendenciák is a változás irányába hatottak.

 

Ami nagyon fontos, hogy a taxisoknak ötévente ismeretfelújító képzést kell végezniük, majd utána vizsgázniuk kell, ez vonatkozik a KRESZ ismeretére és az új technológiai eszközök kezelésére is.

 

Akit a részletes, 176/2015.(VII.7.) Korm.rendelet is érdekel, az itt olvashatja el teljes terjedelmében.

 

Taxizás feltételei Budapesten

 

A taxizás feltételei 2016. április elsejétől változtak meg a fővárosban, elsősorban a gépjárművek arculati minősítése és az ehhez tartozó feladatok ügyintézése történik másképp.

 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a feladatok egy részét a Budapest Közút Zrt. vette át a BKK Zrt.-től.

 

Aminek a helyszíne nem változik:

 

-         gépjárművek minősítése

-         díjfizetés

-         engedélykártya átvétele

-         matrica átvétele

-         szerződéskötés

 

Ezek továbbra is a VIII. kerületben az Asztalos Sándor utca 16. szám alatt történnek, csak immár a Budapest Közút Zrt. ügyintézésében.

 

Az előzetes igazolásokat a gépjármű minősítését, a díjfizetést és a szerződés megkötését követően a BKK Zrt. mint közlekedésszervező adja ki a személytaxi-szolgáltatást végző vállalkozásoknak, majd ezt feltöltik a TaxiDroszt nyilvántartó rendszerébe.

 

Taxizás feltételei – a tanfolyam feltételei

 

A Majsai Autósiskola folyamatosan indít szaktanfolyamot azoknak, akik taxis cég alkalmazottjaként vagy saját vállalkozásuk keretében taxi gépkocsit szeretnének vezetni.

 

A tanfolyam feltételei

 

-         érvényes „B” kategóriás vezetői engedély

-         minimum 21 éves életkor

-         eü. 2. csop. orvosi alkalmassági

-         PÁV II. alkalmassági vizsgálat (utóbbi kettő a tanfolyamnak nem feltétele, de dolgozni nem lehet nélkülük)

 

Fontos, hogy engedélyt csak arra a területre kaphatunk, ahol a helyismereti jártassági vizsgát letettük (tehát aki Budapesten vizsgázik, az Szegeden nem lehet taxis). Aki mégis szeretne másik megyében is dolgozni, annak ott kiegészítő vizsgát kell tennie, aminek során a vizsgabiztost el kell vinni a megadott helyre.

 

Taxizás feltételei – a tanfolyam menete

 

A havonta induló tanfolyamok két hetesek, és természetesen tananyagot és gyakorló feladatokat is adunk a hallgatóknak.

 

Vizsgatárgyak

 

-         Közlekedési ismeretek, vezetéselmélet, hibaelhárítás

-         Személyszállító szerződési feltételek, személyszállításra vonatkozó hatósági előírások, utas-kommunikáció

-         Helyismereti jártasság, helyi idegenforgalmi ismeretek, fedélzeti navigációs eszközök (szóbeli vizsga)

-         Járművezetési gyakorlati vezetés, taxi tartozékok kezelése

 

Fontos tudnivaló, hogy a Majsai Autósiskola partnercégei munkalehetőséget kínálnak azoknak, akik nálunk végzik el a tanfolyamot.

 

(Fotó: pixabay.com/IgorSaveliev)

, ,

Megjegyzések

Ehhez a cikkhez nem fűzhető megjegyzés.

← Régebbi Újabb →